Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Léderer Pál: Gondolatok a prostitúcióról a szexturizmus ürügyén

 

 

 

             A szerző bemutatja a szexturizmus fogalomkörét, hogy mi is tartozik bele. Általánosságban az emberek ennek a szónak a hallatára a nyugati fehér férfiak (németek, svédek, hollandok, angolok) Thaiföldre történő körülbelül 1 hónapos nyaralására asszociálnak. Akik azért utaznak oda, mert a thai lányok sokkal nagyobb odafigyeléssel szolgálják ki őket az otthagyott pénzükért cserébe, mint a hazájukban élő hölgyek. Ezek a thai lányok titkon azon reménykednek, hogy egy ilyen szexkapcsolat alkalmával akár ki is emelik őket abból a szegénységből, amiben élnek és nyugatra viszik őket, mint feleségek. Ez is jellemző, de az is, hogy esetleg a férfi megunja és visszaküldi hazájába a kiválasztott nőt, mert már megunta.

 

De nem csak ezt nevezi szexturizmusnak, hanem egy nászút is adott esetben az, vagy amikor szabadságra megyünk és habár nem előre eltervezetten kapcsolatot létesítünk egy helybelivel, vagy egy másik turistával, az is ebben a fogalomkörbe tartozik. Erre a legjobb példa, amit a szerző említ az „endékás csajok” ilyen szándékú magyarországi nyaralása a hatvanas-hetvenes években.

 

 Prostitúció a világon mindenhol megtalálható. Ezért a szexturizmus is a világon mindenütt jelen van Dél-Ázsiában, Afrikában, Izlandon, Európában és a Karib térséget is beleértve egyaránt.

 

Különböző empirikus kutatások vannak, melyek ezen térségekben ezt a témát alaposan tanulmányozzák.

 

Miért is annyira közismert Thaiföld? Miből ered? Ennek oka a rettenetes szegénység, valamint a vietnámi háború okozta amerikai katonák jelenléte. A katonák az eltávozásuk alkalmával a thai lányok kényeztetését élvezhették, mely a feltöltődésüket szolgálta. Miután kivonultak Vietnámból, az akkora már kiépült szexipar újabb kliensek után nézet, azaz a „nyugati fehér” turistákat célozták meg, és ez még a mai napig is tart. Nyugati fehér turisták: észak-amerikai és nyugat-európai emberek. Azért írom, hogy emberek, mert többnyire férfiak, de nők is utaznak, vagy véletlenül keverednek bele a szexuális kapcsolatok létesítésébe a helybeliekkel.

 

 A prostitúció rendszabályozására foganatosított intézkedések rövid társadalomtörténeti ismertetése:

 

Társadalomtörténészeti, szociológusi szempontból azok a prostituáltak, akik férfi támasz nélkül (apa, férj, báty) kénytelen fenntartani magukat, azaz ez az egyetlen létfenntartást biztosító tevékenységi lehetőségük ezeknek a nőknek. A szerző az európai társadalomban végbemenő prostitúció rendszabályozására összpontosít. Kultúránkban a prostitúciót erkölcsi bűnnek, a prostituáltat pedig bűnösnek tekintik egészen a középkortól napjainkig.

 

Az erkölcsi világrend fönntartása érdekében a bűn büntetést kíván. Legyen a hatóságoknak a feladata a prostitúció tiltása és fölszámolása. Ezt az álláspontot a prohibicionizmus képviselte, de az erkölcsi értékekre vonatkozó törvénykezések, nem igen illeszkedtek a gyakorlati érdekekhez, azaz a valóság „vastörvényei” erősebbnek bizonyultak. E nézet helyébe lép a reglementációs álláspont, mely engedékenyebbnek mutatkozik. „Tolerálni fogja hát a prostitúciót, hiszen az erkölcsi bűntől – gyarló emberek lévén – nem tudjuk teljes mértékben magunk körül megtisztítani a világot”.

 

Külön hivatalt hoz létre, az erkölcsrendészetet, melynek feladata a kellő szabályozás mellett a kéjelgés korlátok között tartása, a veszélyek elkerülése céljából. Mik is ezek a veszélyek? Leginkább a nemi betegségek, mint például a szifilisz. Angliában civil ruhás rendőrök felügyelték a prostitúciót, és ha egy nőre rámondták, hogy prostituált, akkor a nőt a törvény általi rendelkezések alapján orvosi vizsgálatra kórházba küldték, ha nem ment, akkor erőszakkal vitték.

 

 

 

Bontakozó nőmozgalmak. „kettős mérce” alkalmazása

 

A törvény részrehajló elfogultsága ellen hadat üzentek. Josephine Butler vezetésével kibontakozó nőmozgalom a Contagious Diseases Act-ben foglalt reglementációs intézkedések azonnali törlését követelték. „Ha bűn a prostitúció, akkor az abban részt vevő mindkét fél bűnös, nem egyedül csak a nő. Ha veszélyt jelent a társadalomra, akkor minkét fél egyformán veszélyt jelent. Ha a társadalom védelmében intézkedések foganatosítandók, azok mindkét félre egyformán alkalmaztassanak. Tökéletesen abszurd egy mindkét nemet érintő, s mindkettő által terjesztett betegséget csupán az egyik nem korlátozásával megkísérelni féken tartani”. 

 

A nőmozgalmak továbbra is bűnnek tartották a prostitúciót és annak megszűntetését akarták kiharcolni. Elfogadhatatlannak tartották, hogy a prostitúció megélhetési kényszer és a munkavállalás keretében tartozna. A problémát nem gazdasági, hanem morális állapotnak tekintették.

 

Hangsúlyozták, hogy a prostituáltaknak dönteniük kell alantos tevékenységük szakításáról.

 

Ebben segítséget a társadalmi hierarchiában erkölcsileg magasabban álló nőtársaiktól kapnának. De!

 

Eszükben sem jutott magukkal egyenlővé tenni megesett nőtársaikat. Munkaerőpolitikai céljuk az volt, hogy a polgári családok számára biztosítsák a cselédállományt. Ez engem eléggé felháborít.

 

1949-ben a II. világháború után megszületett a New York-i Egyezmény, mely kimondja többek között, hogy az emberkereskedelem és mások prostitúciója kihasználásának elnyomását föl kell számolni.

 

Azonban a prostituált működésének tiltására semmiféle intézkedést nem ír elő.

 

A szerző említést tesz annak fontosságára, hogy a feministák erre a dokumentumra hivatkoznak lépten-nyomon, de nem veszik észre, hogy összeegyeztethetetlen az álláspontjukkal.

 

Az Egyezmény a kerítőkkel és a hasznot húzókkal kíván leszámolni, és nem jelenthet kibúvót a prostituáltak esetleges beleegyezése sem. Továbbá az Egyezmény mint már említettem, teljes szabadságot ad minden személynek arra, hogy prostitúcióból tartsa el magát és ezt totálisan ellentmond a feministák alapelvével. Sőt a prostituált tevékenysége, ha önszántából és nem kényszer hatására teszi, munkatevékenységnek tekinthető. Bérmunkának.

 

„A radikális feministák számára mindenesetre a New York-i Egyezmény "akár annak beleegyeztével is" kitétele értelmetlen és elfogadhatatlan. Egy nőnek - szerintük - nem áll szabadságában prostituáltnak lenni. Ergo, visszalépnek a Josephine Butlerék előtti korba, s újólag azt az álláspontot képviselik, hogy a nőt nem illeti meg az, ami Locke szerint minden embernek kijár, hogy tudniillik "tulajdona a saját személye".

 

Prostituáltak is hangot adtak véleményüknek, hiszen nem volt ínyükre, hogy helyettük döntenek az Ő életükről. Elutasították, hogy munkájuk megalázó lenne. Kiálltak amellett is, hogy jogukban álljon prostituáltnak lenni, melyet hivatásnak tekintenek. Elutasítják az olyan támogatásokat, mellyel a prostitúció feladására kényszerítik őket. Őket senki ne nézze elnyomottnak, ismerjék el munkásként őket. A sex worker szót ők maguk hozták létre. S ha már munkáról beszélünk, akkor az már nem a büntetőjog körében tartozik, hanem a munkajog körében. Ha betartják az előirt szabályokat, akkor őket is megilleti minden olyan jog, ami bármelyik más dolgozó állampolgárt is megillet.

 
 A feministák kezébe adtak egy úgynevezett „csodafegyvert”, ami egy svéd törvénykezés a prostitúcióra vonatkozóan. Ez a törvény kimondja, hogy nem a nőt kell elítélni, hanem a szolgáltatást vásárló férfit, ezt akár hat hónap szabadságvesztéssel is büntetik. Ennek a törvénynek is van kritikája, hiszen ezzel nem szűnt meg a prostitúció, de még csak nem is csökkent, csak átalakult. Az utcáról átkerült az Internetre. Csak azon kevesek maradtak az utcán, akik tényleg a leginkább rászorulók és ebből következően romlott a helyzetük. A svéd férfiak azóta hétvégenként átjárnak a szomszédos Dániába a prostituáltak által nyújtott szolgáltatásért. Tehát ez a szabályozási mód is hatástalannak bizonyult.
 

 

 

A feministák teóriáját bizonyul megkérdőjelezni az a felvetés is, hogy nem csak férfiak veszik igénybe a szexturizmus adta lehetőségeket, hanem nők is. És ha ez így van, akkor nem csak a nők vannak kiszolgáltatva a férfiaknak. Tehát a prostitúciónak nincs társadalmi nemi szerepek szerinti leosztása, gender-determináltsága. A feministák ezt úgy magyarázzák ki, hogy a nők sajátos érzékenységüktől fogva nem lehetnek szexturisták, csak megesett nők egy ilyen szituációban, azaz románcturisták.

 

 A most említésre kerülő esettanulmányok bizonyosságot adhatnak a fent leírtak tisztábban látásához.

 

 Julia O’Connell Davidson antropológiai esettanulmányokat folytatott a Dominikai Köztársaság területén. Ebben a tanulmányban fény derül, hogy miért is lett ez a sziget a szexturisták és a szexpatriáltnak nevezett emigránsok célpontja, és hogy mi elől menekültek a szigetre. A legtöbb idelátogató és betelepült európai/észak-amerikai fehér heteroszexuális férfi. A legfőbb ok, amiért idelátogatnak, hogy itt teljesen más nézetek az uralkodók. Kiszakadnak egy időre a „első világ” által nyújtotta korlátokból, amely a férfiúi önrendelkezést és függetlenséget beszűkítik. A szexturizmusnak ezáltal sajátos politikai nézete van mind a nyugati világban és mind a harmadik világban.

 

 

 

Carol Paterman rámutatott a társadalmi szerződés elméletére, mely patriarchális jellegű, azaz megőrzi és megvédi a férfipolgárainak „természetes jogait”, köztük értelemszerűen a nők testével rendelkezés jogát. Mills és Puwar rámutat arra is, hogy nem csupán társadalmi nemi szerepekhez kötött, hanem faji egyenlőtlenségeket is hordoz ez a szerződés.

 

A meginterjúvolt férfiak álláspontja az otthoni társadalmi berendezkedéssel leginkább az, hogy aláássák az osztálykülönbségeken, valamint nemi és faji eltéréseken alapuló természetes hierarchiát. Továbbá hevesen kikelnek az otthoni adók ellen. Háborognak az esélyegyenlőségen alapuló törvénykezések miatt és a válás esetén a nőknek a férfiakkal szemben előjogokat biztosító családi törvények ellen is. A legtöbben a magas adók miatt hagyják el a hazájukat.

 

A meginterjúvolt férfiak nyilatkozzák, hogy itt a Dominikai Köztársaságban a fehér ember valóságos királynak érezheti magát. „Ez egy eléggé rasszista ország, úgy hogy mindenki nagyon jól tudja, hol a helye”. Az itt megházasodott férfiak elégedettek feleségükkel, hiszen a nők itt a rabszolga szerepet töltik be, és nem szólnak bele férjük életében. Azt tehetnek, amit csak akarnak. A férfiak döntik el, hogy elválnak-e, fizetnek-e gyerektartást, vagy megfizetik-e a prostituáltak szolgáltatását, vagy éppen egy tál lasagnát nyújtanak a szolgáltatásukért cserébe.

 

A „kökemények” és a „szexpatriáltak” olyan korrupt országnak tartják a Dominikai Köztársaságot, ahol nyugodtan semmibe lehet venni a törvényeket, és ahol a „Természet törvényei” uralkodnak. Tartanak a fehérektől, akik elmenekültek saját hazájukból az ottani fejlett nyugati civilizáció törvényei elől, de persze megőrizték annak minden gazdasági és politikai előjogát és élvezik a természetes járandóságot.

 

Ezek a férfiak közösségeket alkotnak. Együtt lógnak a bárokban és megosztják egymással élményeiket. Az otthon ügyvédként tevékenykedő a szobafestővel is leül beszélgetni. Itt nem az a fontos, hogy kinek mi a foglalkozása, ők egy csoportnak a tagjai és az egy sokkal erősebb kapocs. Létrehoztak egy nagyon erős hálózatot, internetes oldalt, ahol propagálják a sziget előnyeit, és ahol megosztják élményeiket. Kapcsolatot tartanak fenn az Egyesült Államokban lévő Travel & the Single Male nevű klubbal, melyen keresztül hirdetik szolgáltatásaikat.

 

 

 

Sheila Jeffreyst az foglalkoztatta, hogy a szexturizmust csinálják-e nők is?

 

A radikális feministákkal ellentétben Sanchez-Taylor azt akarja bebizonyítani, hogy igenis csinálják és ez a prostitúcióval egyenértékű, függetlenül attól, hogy most nem nekik fizetnek, hanem adott esetben ők fizetnek a „szolgáltatásért”. Ezt azért tettem idézőjelbe, mert nem lehet egyértelműen kimondani, mint a férfi szexturisták esetében, akik azért utaznak ezekre a helyekre, hogy élvezzék a férfiuralmukat és előjogaikat. A turistanők viselkedésére jóval inkább a románcturzimus kifejezés illik a feministák szerint. Továbbá a feminista kutatók azzal érvelnek, ha a nők is csinálnak ilyet, azt általában önvédelemből teszik. A vakációzó nők a helybéli férfiakkal szövött kalandjait nem lehet ilyen megközelítésből értelmezni. Nem nevezik prostitúciónak.

 

A hasonlóságokat a női és férfi szexturizmus között, a nőket szexturistáknak beállítók, azzal érvelnek, hogy ha nő, ha férfi, gazdasági és faji privilégiumokat élveznek a helybéli szexuális partnerével szemben. E kutatók szerint ezeket a nőket, akárcsak a férfiakat a másság izgatja. A nők olyan jó testű fekete férfiakat keresnek, akik fölött hatalmuk van.

 

Sanchez-Taylor felméréseiben a legtöbb nő azt hangsúlyozta ki, hogy a fekete jamaica férfiak testének csodálatos szexuális értéke van, kiváló szerető. A szerző véleménye, hogy a nők tárggyá minősítik le a bennszülött férfiakat, mint a férfi turisták a nőket.

 

Taylor által készített 240 kérdőív eredményei alapján az a következtetés vonható le, hogy ezek a nők nem úgy gondolkoznak, mintha szexturisták lennének. A megkérdezettek 35%-a mondta azt, hogy semmiféle anyagi segítséget nem adott. Mindössze 3 % mondta, hogy kapcsolatuk merőben testi volt. Több mint a felük romantikázásról és igazi szerelemről beszélt a kapcsolatáról.

 

A különbségek a női és férfi szexturizmus között először is, hogy rettenetesen kevés nőt találni. Ezt még azok a kutatók is elismerik, akik ebben a szerepben szeretnék láttatni a turista nőket.

 

A legtöbb különbség azonban az osztályhierarchiában elfoglalt eltérő pozícióban van. Egy férfidominanciára épült világban a férfiak szexualitása arra szolgál, hogy megerősítse maszkulinitásukat. A nők részére nincsenek bordélyok, ahol férfiakat kínálnak a számukra egyetlen üdülőtelepen sem. Ezáltal a női szexturizmus teljesen más, kevés köze van a prostitúcióhoz.

 

Jamaicában például a férfiak zsongják körül a nőket és duruzsolják, hogy mennyire gyönyörűek. A nők több mint fele érezte úgy, hogy szexuális zaklatásnak voltak kitéve. A turistanők némelyike enged a folyamatos csábításnak, és naivitásukból adódóan elhiszik, hogy odavannak érte a helybéli férfiak.

 

A szexturista nők esetében a szex nagyon másképp alakul, mint a prostituáltak esetében. Ugyanis míg a prostituált nő élvezet nélkül szolgálja ki a férfiakat, addig a szexturista igen csak élvezetből teszi. Ebből kifolyólag a szexturista az, aki szolgáltatást nyújt a helybélinek és nem fordítva.

 

Egy másik lényeges különbség abban rejlik, hogy mekkora károkat okoz a turista viselkedése. A férfi szexturisták hasonló sérüléseket okoznak világszerte mindenhol a prostituált nőkön, ellenben a női „szexturisták” nem okoznak hasonlókat. Sőt Sanchez-Taylor vizsgálatai alapján, azok a nők, akik hozzámentek helyi szeretőjükhöz hirtelen kiszolgáltatottá váltak. Ha bántalmazták őket, akkor sem segít rajtuk a helyi rendőrség. Így tehát elvesztik a fehér ember privilégiumát, nem úgy, mint a férfi szexturisták esetében fordított esetben.

 

 

 

Végül Léderer Pál a Prostitúció, turizmus, migráció című munkájában kifejti, hogy maga a szexturizmus, mely elsősorban turizmus gazdasági fejlődés szempontjából beleépül egy iparág tevékenységrendszerébe. A világ egyik legdinamikusabban fejlődő iparága. 1989 és 1999 között a világturizmus átlagos éves növekedése 4,3 százalékos arányt mutat és ezzel a kőolajipari szektor és az autógyártás mögött a harmadik helyre került. A nemzetközi turizmusból származó bevételek tíz év alatt megduplázódtak. A migrációval kapcsolatosan kifejti, hogy míg a radikális feministák igyekeznek minden hazáját elhagyó nőt prostituáltnak feltűntetni, addig véleménye szerint az arányok megoszlanak a migráns nők körében a prostituáltak és háztartási alkalmazottak, valamint családoknál valamilyen gyerek, beteggondozói munka között. Erről a radikálisak nem hajlandók tudomást venni. Minden migráns nőben a prostituáltat akarják láttatni. Továbbá tudatosan el akarják hallgatni azt a tényt, hogy a szexiparban dolgozók között egyre több a férfi és a transznemű is. Azt hangoztatják, hogy ezek a nők emberkereskedők áldozataivá válnak. Kihasználják és kizsákmányolják őket. Léderer Pál megemlíti, hogy azok, akik „cselédként” dolgoznak családoknál, szintén rabszolgasorsban élnek, tehát nem lehet az emberkereskedőkre fogni a kivándorlást.

 

A legtöbb migránst nem csak a puszta megélhetés veszélye indítja útra, hanem a jobb élet reménye is. Ezáltal abszurd erőszakos kényszerről beszélni. A remények nem mindig válnak valóra és vannak, akik valóban kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.